phirkasz

Kategóriák

Hogyan pasizzunk be akaratlanul a nyár folyamán?

2012.08.23. 14:05 Phirkász

Május után jöhet az igazi száraz, meleg napsütéses nyár.  A velem egykorú fiatalok talán egész évben ezt a hónapot várják a legjobban. Vége az iskolai kötelezettségeknek, indulhat a véget nem érő bulizás, új szórakozóhelyek felfedezése.  Sok fiatal abban a tudatban vág bele ebbe az időszakba, hogy majd idén megtalálja a szerelmet, akár a strandon napozva, akár a fesztiválokon tombolva a tömegben. A lányok szekrényéből előkerülnek a rövidebbnél rövidebb ruhadarabok, a fiúkéból, pedig az izompólók, és a testhez álló trikók. ismerkedes_strandon_nagy.JPG

A vízpartokon napozó, kacérkodva mosolygó csajok tárt karokkal várnák a fiúk kezdeményező lépéseit, ami manapság már egyre ritkább.  A parton bikiniben próbálják felhívni magukra a figyelmet, illegetik-billegetik magunkat, de maximum azt az eredményt érik el, hogy a fiúk egymás között megbeszélik, hogy szép, csinos csaj, de eszükbe sem jut oda menni és megszólítani az éppen szóban forgó lányt. A „csajozós” szövegek és a kezdeményező fiúk ideje lejárt. Fordult a világ.

Az esetek többségében mi lányok, vettük a kezünkbe az irányítást. Kezdeményezzük a kommunikálást, amit egy hosszas szemkontaktus előzhet meg. Magabiztosan jelenthetem ki, hogy a mai férfiakkal akár több órás utazás alatt is „szemezhet” egy hölgy, például a metrón, ahol evidens, hogy egymással szemben ülnek az utazók, mehetnek akár végállomástól végállomásig, akkor is minimális az esélye, hogy a kiszemelt lányt megszólítják.

Természetesen vannak kivételek, az egyik kedves barátnőm esete pont az ellenkezője, az előbb leírtaknak. Úgy vágott bele az idei nyárba, hogy kerüli az ilyen és ehhez hasonló szituációkat. Alig látogatott el szórakozó helyekre és a strandokat, tavakat is hanyagolta. A munkájának akarta szentelni ezt a szabad időszakot.  Arra azonban nem gondolt, hogy a munkahelyén talál rá a szerelem, vagyis a főnüke. Kissé bizarr, hogy a felettese, ami azonban rosszabb, hogy nyolc hónapja zavartalan párkapcsolatban él. Illetve eddig úgy vélte, hogy zavartalan, de mostanra ő maga is elbizonytalanodott. Sokan ítélik el a munkahelyen kialakult szerelmi szálakat, amelyek hamar összekuszálódhatnak, mert sokan nem tudják külön választani a munkát a magánélettől. De hát ez történik, ha Ámor nyila eltalál. Reggel a párja mellett kelve, egy másik férfi arca van szemei előtt… Ezt nem lehet sokáig elviselni.  Hosszas gondolkodás után arra a következtetésre jutott, hogy lezárja párkapcsolatát, hiszen valami nem működhet tökéletesen, ha meginog. A munkahelyen kialakult helyzetet meg hagyja, hadd menjen minden a régi kerékvágásban és úszik az árral.

Azt hiszem, kijelenthetem, hogy egy nyár alatt nem csak ismerkedésre, kapcsolatok teremtésére van lehetőség és a szerelem megtalálására, hanem sokszor az ellenkezőjére; lezárni a rosszul működő kapcsolatokat. Ami talán így van jól és így kell lennie. 

Ivácson Viola

Szólj hozzá!

Kezdő és haladó molyoknak

2012.08.14. 10:47 Phirkász

Olvasnivaló a folyó, bányató és tengerpartra. Nyaralásra, utazásra, nyárra, minden kínra-bájra. Ha újra itt a nyár…kezdhetném így is, a régi rigmussal, amit oly nagy szeretettel, de még nagyobb élvezettel énekeltünk, visítottunk, ha minket is megérintett ez a nyárnak nevezett izzadságtól lucskos valami. Leégéseink (fizikai és kevésbé fizikaiak), sörmámoraink, napszúrásaink után talán időnk is maradt elménk művelésére: az olvasásra.

a könyv szeretetet ad, és szeretni tanít..jpg

Szólj hozzá!

Címkék: szórakozás

Formabontó sportok a láthatáron

2012.08.07. 14:21 Phirkász

Sok embernek már az is furcsa volt, hogy olyan sportágakat is bevettek az olimpiai programsorozatba, mint a BMX vagy a trambulin. Nos, egy kicsit utánagondoltunk annak, hogy egyes országok milyen új, forradalmi sportágakat vezetnének be… akár már Rióban. 

Szólj hozzá!

Címkék: sport olimpia

Hazudj, amíg bírsz!

2012.08.07. 14:13 Phirkász

A jelenlegi társadalmi berendezkedés és az információ hatalma lehetővé teszi, hogy az emberek még profibb szinten űzzék egyik kedvenc hobbijukat, a hazugságot.  Így, hogy a Facebook pszeudo világában is szinte teljes életet élhetünk, egy újabb hadszíntéren vehetjük fel a versenyt egymással, hogy ki a boldogabb és ki a trendibb. 

Szólj hozzá!

Címkék: élet facebook

Horgászélet egy vidéki kis tónál

2012.08.03. 19:02 Phirkász

Relaxálás, kikapcsolódás, hobbi, sport, szórakozás, buli, pihenés, munka. Ezeket mind a horgászathoz köthetjük, de vajon milyen is igazából egy igazi koránkelős, komoly horgászós nap a tóparton?...

Szólj hozzá!

Címkék: Címkék

We love diákmunka

2012.08.03. 15:09 Phirkász

Este tíz óra van, és én otthon gubbasztok a számítógép előtt. Az álláshirdetéseket bújom. Az egész a gimnázium befejezésével kezdődött, ugyanis a gimnázium mellett szinte lehetetlen munkát is vállalni, ha az ember szeretne leérettségizni. Viszont az OKJ-s képzés egészen más tészta. Kisebb az óraszám, sokkal kötetlenebb a tanulás. Ilyen körülmények mellett merül fel az emberben az iskola mellett vállalt munka gondolta, mert azért valljuk be, jobb érzés olyan pénzt a kezünkben tartani, amelyet saját magunk kerestük meg fáradtságos órák, napok alatt. Van már ugyan egy diákmunka, amelyet, már tizenhat éves korom óta végzek. Egy idegenforgalmi cég hostesseként dolgozom.  Nagyon szeretem ezt a munkát, de lévén, hogy a turizmus, rendkívül évszakhoz kötött iparág,  úgy döntöttem ezúttal nemcsak nyáron és tavasszal, hanem az őszi és a téli időszakra is szerzek munkát.

482012_398982783498129_573798463_n.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: alkohol

Demokrácia, dilemma

2012.07.31. 23:18 Phirkász

Már biztos, hogy milyen arányban telik meg a 300 fős görög parlament képviselőkkel, ám az még korán sem annyira letisztázott, hogyan is cselekednek majd kezükben a hatalommal a pártok. 

1986_gorogorszag.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: politika

Buli a nyár, avagy a jó nem mindig rossz, a rossz pedig nem mindig jó

2012.07.27. 15:26 Phirkász

Amikor fiatal az ember és nyár van a magatehetetlenség belekényszeríti, hogy hozzá hasonló személyekkel töltse az estéket és kieressze a gőzt, ami szeptember elsejétől június közepéig felgyülemlik bennük. Ezt a feszültségeket felhalmozó intézményt hívják egyszerűen Iskolának, de itt most nem az intézmény tökéletesen kidolgozott módszeréről van szó, hanem arról, amikor egy forró nyári délután az ember megszédül egy 4(,)0%-os alkoholtartalmú italtól és túlságosan jó kedvre derül. Ismét öt évesnek érzi magát és az egész világot a saját játszóterévé varázsolja. Egymást lökik az utcán álló kukáskonténerekhez és úgy lökik fel őket, mint tekegolyó a bábukat, majd a hulladékgyűjtők tartalmával felcsinosítják az utcát, mint december 24-én szokás a karácsonyfát. 

buli nyár cikkhet 2 kép.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: élet szórakozás alkohol város Címkék

Mindennapi kéjutazás

2012.07.23. 20:53 Phirkász

Szereted, ha simogatnak? Szereted, ha megérintenek?  Szereted érezni a másik leheletét, szuszogását a nyakadnál, esetleg a fülednél vagy az arcodba? Szeretsz új pozíciókat kipróbálni? Velünk a fantáziád megvalósulhat, próbálj ki minket!  BKV

Szólj hozzá!

Címkék: budapest élet közlekedés bkv város

A design forradalma

2012.07.23. 20:52 Phirkász

A 60-as évek eleje tökéletes idő volt az új művészeti mozgalmak megteremtésére és elárasztására Amerika, Európa szerte. Stílusirányzatai életmódbeli, gazdasági és társadalmi változások hatására alakulnak ki. Az emberek életmódja megváltozik a II. világháború után, új értékrendek alakulnak ki, amelyben a boldog élet, szórakozás, változatosság és a humor kerül előtérbe. Felejteni akarnak és gyermekeiket egy új, jobb világban, szellemben nevelni. Fontossá válik a véleménynyilvánítás, szabadság, ideológiai gondolatok, ezek hatására forradalom történik a divatban, zenében, szexualitásban és minden a társadalom számára fontos témában. A művészi alkotások részeivé válnak a képregények vizuális világa, hirdetések, plakátok alkotása, a lakás berendezése design bútorokkal. Az egyszerű, mindennapos használati tárgyak kerülnek be a művészetbe. A gazdaságban egyre nagyobb méreteket öltő tömegtermelés, tömegfogyasztás, célja nem az örökéletű használati tárgyak gyártása, hanem a mindenki számára elérhető, megvásárolható, ugyan minőségben gyengébb cikkek forgalmazása. Fejlettebb gyártási technikákra van szükség, a gyorsabb, nagyobb számban előállíthatóság érdekében. Ekkor kerülnek előtérbe a műanyag különböző fajtái. Ha az előállítása időben és energiában is sokkal gazdaságosabb, az adott tárgy alacsonyabb áron kerül a fogyasztóhoz, így könnyen pótolhatóvá, lecserélhetővé válik. A tömegtermeléssel együtt a kommunikáció, hírközlés, űrkorszak is hatalmas előrelépésen megy keresztül.

Szólj hozzá!

Címkék: élet kultúra város 60-as évek mvészet

süti beállítások módosítása