phirkasz

05:30-tól, majd az időtől függetlenül

Sietve kipakoltuk az autóból a sok felszerelést. Mennyi minden volt ott... Csak csodálkoztam. Nem gondoltam, hogy egy horgásznak ennyi mindene lehet. Mindenkinek 2 bot és mellé sok-sok csali. Van bennük mézes-pálinkás főtt kukorica, vízben elkeverendő dara, amivel állítólag szuperül be lehet etetni, hogy azzal odacsalogassák a zsákmányt. De van úgy, hogy kis „csontikkal” próbálkoznak. Ahogy mondják, a legfontosabb: „ismerni kell a tavat, ahová megyünk. Mindenhol mást szeretnek a halak.” A sok csali mellett persze akadnak egyebek is, amik a horgász kényelmét szolgálják. A speciális szék például egész napra biztosítja a kényelmet. A speciális bottartó szintúgy.

Azt mondják, a profik nem elégednek meg a hagyományos villás támasztékkal. Megéri áldozni a fémvázas holmira, elfér rajta 3 bot is, és elektromos kapásjelzőkkel van felszerelve. Így már játék a horgászat.

A nagy beszélgetés közben szépen sorjára lepakoltunk mindent. Hoztak nekem egy pokrócot is. Amíg leterítettem a kettejük stégje közé, mosolyogva konstatáltam, hogy legutoljára a saját ételüket vitték ki. Azt is úgy, hogy először bedobálták a csaliétket a halaknak egy nagyméretű csúzli segítségével. Végül csak kikerült a hűtőtáska a csomagtartóból.

A csali bedobálása után szépen „bedobták” a botokat is. Kértem tőlük hogy meséljenek a fortélyokról, arról hogy mégis hogyan megy ez.

- Mi mindig fenekezünk, ilyen nagyobbacska tavaknál sokkal inkább érdemes. Különben is csak úgy lehet az igazán nagy halakat kifogni. És nekünk természetesen az a cél. Úszóval csak akkor szoktunk pecázni, ha kis hal kell csalinak a ragadozókhoz. Az viszont azért necces, mert vannak védett fajok is, és bizonyos centiméter alatt kötelező visszadobni a kishalat.

- Ki írja ezeket a szabályokat? Mindig betartják?

- Az országos természetvédelmi hatóság törvényei, valamint a horgászegyesületé. Kötelesek vagyunk betartani, de egyébként nekünk is érdekünk ez. Egyrészt, a kis halakat nem érdemes hazavinni, másrészt nekünk a legfontosabb, hogy az megnőjön, és később kifoghassunk. Különben gyorsan kihalna a halállomány.

- Szokták ellenőrizni?

- Ezen a kis tavacskán általában reggelente jön egy ellenőr. De nem csak a kifogott halakat ellenőrzi, hanem a környezetet is. Azt, hogy ne legyen eldobált cigarettacsikk, vagy egyéb szemét. Közös érdekünk, hogy szép legyen a környezet.

- És mi a helyzet a nagyobb folyókkal?

- Ott még szigorúbban ellenőrzik. A magántavakon azért betartják a rendet, míg egy folyónál gyakoribbak az orvhalászok. 

Miközben beszélgettünk, megzavart minket valami. Alanyunk most csendre int. Koncentrál. Az elektromos kapásjelző élesen prüttyög. Bizonyára kapás van. Akkor van meg a hal, ha hosszan sípol. - súgta halkan Peti. Azután hirtelen felpattant a zöld terepmintás székéből és egy hatalmasat rántott a horgászboton. Heves mozdulatokkal tekerte az orsót, jó sokáig, mivel nagyon messzire repült a csali, meg a horog a damil végén. Ahogy közeledett a parthoz a hal, egyre jobban hajlott a bot vége. Látszott hogy igazán nagy méretű. Ilyenkor a vízbe kell tartani a merítőszákot, abba megy bele a hal, majd miután kiszedték, a parton kiveszik a horgot a szájából. Ez egy sikeres fogás volt. Halászunk örült is, hiszen a zsákmány egy majd 4 kilós ponty.

- Ezt haza is lehet vinni. Nem dobjuk vissza. Szerencsére jól ráakadt a horogra.

- Mindig sikerül a halat kifogni? Úgy kihangsúlyoztad, hogy ráakadt...

- Nem... De szerencsére ritkán fordul elő, hogy a parthoz érve leakad. Viszont az is a horgász hibája. Olyankor nem ránt a megfelelő pillanatban elég nagyot, így nem is tud ráakadni rendesen. Amíg húzza ficánkol, végül csak leakad. Az pech.

Eközben feltűzte az újabb csalit a horogra, majd egy hosszabb csend lett úrrá rajtunk. Felfigyeltem arra, hogy egyre erősebben süt a nap, s néha-néha már előbukkan a felhők mögül. Tisztul az ég. A szél még erősen fúj, de érezni, hogy délre már teljesen abbamarad. A tó körül egyre több a horgász. Mi majdnem az elsők voltunk. Nézelődöm. Az egyik oldalon sok kis üdülőház sorakozik. (Mint megtudtam, a háztulajdonosoknak éves bérletük van a tóra. Petiék csak hétvégente járnak, úgy havonta egyszer. Nekik bőven elég a napijegy. Persze a horgászatnak is vannak szigorúbb szabályai. Egy napijeggyel 2 botot használhatnak fejenként. Nem vihetnek el akármennyi halat sem, mert azt egy előírásban határozza meg a horgászegyesület.) A békés környezet magával ragadó. Hallani a madarak csicsergését a tó köré telepített fák lombjaiból. Minden második fára fel van függesztve egy-egy madárlak. Valóban odafigyelnek a környezetre, a természetre. A stégeket körülvevő nád is frissen vágott. Csak pár centis kis hajtásokat látni a víz felszínén.

A kalandozásaim közepette észrevettem, hogy valaki halad felénk. Hétköznapi ruhában közeledett egy 40 körüli, átlagos megjelenésű férfi. Ő volt az ellenőr.  Egy olyan ellenőr, amit a fentebbi sorokban mesélt Péter. Megnézte a haltartó hálót, hogy mennyi és milyen hal van benne. Nem volt gond. Körbenézett körülöttünk, felhívta a figyelmünket az eldobált napraforgómag héjára. Sajnos egy előző horgász volt figyelmetlen. A tó körül egyébként legalább 50 db kuka van elhelyezve. Szemét valóban nincs, de meglepő, hogy ilyen apróságokra is felfigyelt. Csendben továbbhaladt, majd körbejárta az egész tavat.

A csendet ugyan megzavarta, de ez nem volt gond. Néha hallani lehetett a kapásjelzők csipogását. Lassacskán a fülünk is hozzászokott. Elkezdünk beszélgetni. Elsősorban a csendről, a nyugalomról. Arról, hogy miért jár ide az ember, a halfogás okozta örömön kívül. Mert valóban kikapcsolódás ez  a hétköznapi, monoton, zajos világunkból.

Török Regina