Itt a tavasz, és már csak pár sört kell meginni ahhoz, hogy belépjünk a nagybetűs és többszörösen aláhúzott nyárba. Azon túl, hogy hirtelen megrövidülnek a szoknyák és meglódul parkokban töltött órák száma, úgy ismét megjelennek a biciklisek is.
A bringások, mint a legpopulárisabb városi extrémsportolók ez idő tájt újra helyet követelnek maguknak a nap alatt a körutakon és kis utcákban, fővárosban illetve vidéken, vagyis szinte mindenhol. Az első tavaszi hetekben már mindenki számára világos, hogy ilyenkor minden út bringa út! Nincsen dugóban álldogálás, nincs káros anyag kibocsátás, nincs alattunk lángra kapó metró. Nincsen vizeletszagba pácolt éjszakai busz és nincsen céltalanul botorkálók kerülgetése.
Van viszont adrenalin, sebesség és lüktetés. Nem kell hozzá sok, hogy elkapjon az a bizonyos gépszíj és beszippantson a biciklizés. Forgalomban kiélesednek az érzékszervek, egy másodpercnyire sem lankadhat a figyelem, míg egy könnyedebb és kevésbé inger gazdag környezetben könnyen azon kapjuk magunkat, hogy percek óta messzibe révedt tekintettel tekerünk, vagy éppen a napi problémáinkat boncolgatjuk. Szerencsére nincs meg az a monotónia, hogy ajtó kinyit - beszáll – ajtó kinyit – leszáll. Mindig mást nyújt, mindig mást tapasztalunk.
Az idilli kép azonban mégsem lehet teljes, hisz kicsiny hazánk, és annak kicsiny fővárosa nem kedvez a bicikliseknek. A honi bicikli utak az is csak pusztán pocsékok és veszélyesek, vagy nemes egyszerűséggel nincsenek. Pocsék és veszélyes a minőség és a kialakítás miatt, hisz gyakran a parkoló autók és a forgalomban haladók közé vannak a kerekesek száműzve. Sok biciklis gyorsan megtapasztalja, hogy milyen a parkoló autó kicsapódó ajtajával a másodpercnyi találkozás, vagy a türelem és tolerancia bajnokaként tisztelgő autós modora, ha éppen az ő territóriumán haladunk. Szerencsére a bicikliseknek azonban nincs sok ellensége. Csak az autósok, gyalogosok és az évszakok.
Az autósokat és a gyalogosokat nem hiszem, hogy részletezni kellene. Senki sem szereti, ha behatolnak a királyságukba, de ebben a helyzetben kénytelen kelletlen, de kompromisszumoknak kell születniük. Az évszakok problémaköre is igen egyszerű. A legjobb idő a tekerésre természetesen a langymeleg késő tavasz - kora nyár. Ilyenkor nem kapunk hőgutát és nem ragadunk bele a felolvadni készülő aszfaltba. Ősszel a folyamatos csapadék, télen pedig a mardosó hideg nehezíti meg a helyzetet.
A biciklizés a praktikus és menő közlekedési eszközből nagyon könnyen avanzsálódhat létformává. Addiktív és egészséges, környezettudatos és izgalmas. Nem egy guruló fémkoporsóban toporgunk órákat, hanem éppen azokat a rozsdásodó óriásokat kerülgetjük. Nincs korlát, nincs félelem. Bicikli van.
