A hatvanas évek átalakult szépségideáljának egyik legbájosabb képviselője Jean Seberg, aki fiatal színésznőként szinte berobbant a köztudatba az 1959-ben forgatott Kifulladásig című mozival, melyet sokan a francia új-hullám kezdetének tekintenek. Jean-Paul Belmondóval alkotott kettősük a filmtörténet első modern felfogású románcát testesítette meg, így Seberg az elkövetkező években számos filmben szerepelt a hollywoodi kasszasikerektől a francia mozikig, de még egy musical is belefért az életútjába. A sikeres nő mögött azonban számos konfliktus és belső gyötrődés húzódott meg, melyek végül romokba döntötték felívelő karrierjét…
Az 1938-ban, Iowában született lány először 1957-ben került a kamera elé, rögtön egy főszerepben, mely megváltoztatta az életét. Otto Preminger filmet készült forgatni a franciák nemzeti hőséről, Jeanne d’Arc-ról, melyhez olyan főszereplőnőt keresett, aki hitelesen képes megjeleníteni a vásznon a francia nemzeti ikont. A főhősnőnek tehát fiatalnak, törékenynek, és a történelmi hitelességre törekedvén rövid hajúnak, fiús megjelenésűnek kellett lennie. Az ártatlan kinézetű és természetű Jean szinte erre a szerepre termett. Bár ekkor még nem volt egyértelmű, a tragikus sorsú hős szelleme végigkísérte életét…
A Saint Joan című mozi azonban hatalmas kudarc volt a kezdő színésznőnek. Saját szavaival élve, Jeanne d’Arc-ot steakké égették a franciák, vele pedig a kritikusok tették ugyan ezt. A szende, rémült nyúlhoz hasonlító lányt sokan a produkció leggyengébb pontjának tartották, pedig Jean hősiesen küzdött a sikerért – még azt sem bánta, hogy a záró képsorokon maradandó sérüléseket szerzett a máglyán. A kritikák ellenére azonban Preminger eltökélten hitt Sebergben, és tudatosan vállalta a kockázatot, amikor készülő új filmjében egy Audrey Hapburnre szabott szerepet adott Sebergnek. Ez volt a Bonjour Tristesse, mely kevés híján véget vetett a lány éppen csak beindult filmes karrierjének…
1959 azonban újabb sorsfordító évnek bizonyult a számára. Először Peter Sellers oldalán tűnt fel a The Mause That Roared című vígjátékban, mely abszurd, hamisítatlanul angol humora ellenére sem volt nagy siker. Úgy tűnt, Jean nem képes beilleszkedni az angol filmkultúrába, de ekkorra már túl sok időt és energiát ölt a szakmába ahhoz, hogy felhagyjon vele. Franciaországba költözött, ahol a lassan feltörekvő új-hullám rendezői kezdték foglalkoztatni, elsősorban Jean-Luc Godard, aki szinte neki találta ki készülő filmjének, a Breathlessnek a női főszerepét… Patricia, a tragikus szerelmi történet női főhőse egy emancipált, fiús kinézetű művészlélek, aki sok párizsi fiatalhoz hasonlóan keresi önmagát a világban, az sem zavarja, ha rikkancsként kell eltartania magát, mielőtt újságíró lehetne. Barátjához szabadon viszonyul, majdhogynem nyitott kapcsolatban élnek. Bizonyos értelemben karaktere rendkívül hasonlít Jeanne d’Arc-ra, így Jeannek nem lehetett nehéz újra a független, önmaga sorsát kormányzó nő bőrébe bújni. A szerep sikerében azonban mindenképpen fontos tényezője volt az, hogy a kor mércéjéhez képest kevésbé nőies megjelenése mellett Jean rendkívül elbűvölő teremtés volt a vásznon, akivel képtelenség volt nem szimpatizálni az első percektől kezdve. Ezt a báját karrierjének első évtizedében végig sikerült megtartania. 
A Breatheless – mint a francia új-hullám legfontosabb alkotása, egy egészen újfajta szerelmi ballada – kasszasiker volt a filmes világban. A forgatókönyv nélkül felvett, spontán, a klasszikus dramaturgiai módszereket sutba dobó alkotás felkavarta a filmművészetet, Jeant pedig minden korábbi botlása ellenére a legfontosabb európai filmszínésznőnek kezdték nevezni – hasonló elismerésben részesült partnere, a frissen felbukkant Jean-Paul Belmondo is.
Mindketten filmszerepek tucatjaiból válogathattak ezekben az időkben, Jean 1959 és 1964 között hét francia új-hullámos moziban is szerepelt, megházasodott (férje a filmrendező François Moreuil lett), majd 1964-ben végre bevonult Hollywoodba, hogy a Lilith főszereplőjeként ténylegesen a legnagyobb filmszínésznők közé emelkedhessen.
Karrierje és magánélete azonban fordítottan arányosan alakult. Kapcsolatát elhibázott lépésnek tekintette, így elvált és 1962-ben újraházasodott, második férje Romain Gary lett, akivel ingázva éltek Párizs, a francia Riviéra, Görögország és Mallorca között. Mindeközben vegyesen vállalt főszerepet amerikai és francia filmekben egyaránt, egyúttal több jótékonysági akcióban is részt vett. Tevékenysége, és egyre nyíltabb állásfoglalása a fekete amerikaiak jogai mellett felkeltette a Nixon-kormányzat érdeklődését – ezzel Seberg életében egy rendkívül kellemetlen mellékszál bontakozott ki, mely mind karrierjét, mind magánéletét megmérgezte. Az évtized második felében az FBI megfigyelés alatt tartotta a színésznőt, mivel feltételezték, hogy kapcsolatban áll a Fekete Párducok nevű fekete szervezettel. 
A hatvanas évek végén két fontos szerepet vállalt el: a Paint Your Wagon egy western musical, amiben Clint Eastwood volt a partnere, ám mivel énekhangjával nem voltak megelégedve a producerek, a felénekelt részeket újraszinkronizáltatták Anita Gordonnal. A másik film a gigaprodukciónak számító, hazánkban is széles körben ismert Airport, ami már 1970-ben került a mozik vetítőtermeibe.
Jean ekkor már a korszak egyik fontos, de kissé háttérbe szorult dívája, megjelenéséből és bájából kiveszett az az ártatlanság, ami karrierjének első filmjeiben még jellemző volt rá. Magánélete is ekkor kezdett tönkremenni – 1970-ben az FBI hadjáratot indított ellene. Több pletyka is szárnyra kapott, miszerint második gyermeke nem a férjétől, hanem egy fekete aktivistától származik – ez egyáltalán nem volt igaz. Kicsivel később Clint Eastwoddal hozták hírbe.
A filmezéssel ugyan nem hagyott fel, azonban az 1970 utáni szerepeire már rányomta bélyegét magánéleti krízise. 1972-ben újraházasodott, majd 1979-től egy algériai férfival élt együtt formálisan. Szintén 1979-ben, miután elvesztette a szíve alatt hordott gyermeket, Jeant holtan találták az autójában – a jelentések szerint gyógyszer és alkohol túladagolás végzett a színésznővel. Halálával kapcsolatban azonban számos legenda kapott szárnyra: sokan az amerikai kormányzatra, esetleges rosszakaróira, akár szélsőséges politikai szervezetekre is gyanakodtak. Életét ezek után sokan hollywoodi tragédiának próbálták beállítani, noha a hírnévből fakadó gondjai mellett halálában a legnagyobb szerepet a kormányzat által generált lejárató kampány játszotta. Ilyen szempontból nézve ironikus, hogy életének első szerepe éppen Jeanne d’Arc-é volt, akit minden hősiessége ellenére maguk a franciák hagytak odaveszni… (bár VII. Károly neki köszönhette hatalma visszaszerzését, semmilyen módon nem járult hozzá kiváltásához, vagy kiszabadításához). Az amerikai kormányzat, az FBI és a korszak aktív politikusai természetesen a mai napig sem nyilvánítottak részvétet Seberg családja felé.
Jean emlékezete természetesen ma is tovább él rajongóiban és a filmtörténet ismerőiben. Életéről számos könyv és dokumentumfilm született már, de musicalt is szenteltek az emlékezetének, 2011-ben pedig egész estés filmet kezdtek forgatni az életéről, melynek Daphne Guinness lett a főszereplője.
